A mai nap idézete: "Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válni, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Müller Péter

2014.10.20 22:03

2014. 10. 20.
Vendel napja
Szűz Hold 20-án hétfőn, 01 óra után pár perccel vette kezdetét, és marad is 21. kedden délután egy óráig. Energiában a Föld őselem hatását erősíti. Az elkövetkezendő két nap mottója a „hasznosság, segítőkészség, kétkezi szolgálat”. Ez az időszak tetteinkre, gondolkodásunkra, cselekedeteinkre a következőképpen hat.
Szűz Hold idején aprólékosak vagyunk, kritikai érzékünk felerősödik, de bánjunk óvatosan a szerintünk építő jellegű beszélgetésekkel, mert másokat megbánthatunk vele. Kíváncsibbak vagyunk, szeretnénk a dolgokat jobban érteni, tudni szeretnénk hol a helyünk a munkában, párkapcsolatban, baráti körökben, illetve környezetünk mit vár el tőlünk.
Ebben az időszakban jobban tűrjük az aprólékos, rutin jellegű feladatokat, jobban rá tudunk hangolódni. Ezért alkalmas az elkövetkező két nap ruhaszabásra, varrásra, foltozásra, javításra. Otthoni rendrakás, aprólékos takarítás is könnyedén megy, de iskolai feladatok, beadandó dolgozatok, táblázatok készítésére is nagyon jó ez az időszak.
Hivatalos ügyeink rendezése, pénzügyi helyzetünk felmérése, számlák áttekintése is rutinszerűen működik. Feltölthetjük éléskamránkat, a nagybevásárlás kifejezetten szórakoztat most. Könnyű szívvel megszabadulhatunk haszontalan kacatinktól, jobban el tudjuk engedni őket. Olyan szabadidős programokat keressünk, ami egy kis agytornával jár, pl. rejtvényfejtés, sakkozás, esetleg műveltségi vetélkedő. De lehet ismeretterjesztő és felvilágosító előadás is a programunkban.
Viszont új dolgok beindításához, könnyed, laza szórakoztató programok kivitelezésére nem megfelelő ez a hatás.
Ne most keress új partnert, túl kritikus lehetsz vele szemben. Nem alkalmas társkereső oldalakon sem regisztrálni ez idő tájt. Viszont, ha párkapcsolatban vagy, ne most akard életed párját magadhoz láncolni, a házasságkötést, összeköltözést tegyétek más napokra. Mivel figyelmünket most a mindennapi aprólékos nagyon is földi jellegű feladatok kötik le, így nem alkalmas meditációra, elmélyülésre, a spirituális élményekbe most nem tudunk belemenni. De a kreativitásunkat sem most célszerű kibontakoztatni és tovább vinni, a művészi önkifejezéshez szükséges ihlet elkerül. Utazásra, vízi túrára nem jó időpont, kerüld a sötét, világvége jóslatokat, a Szűz Hold hatása egyébként is felerősíti a félelmeinket.
Gyógyításként az emésztőrendszerrel kapcsolatos problémák kezelése célravezető. Ezen kívül még jól kezelhetők a vékonybél, hasnyálmirigy, lép, rekeszizom, kézfej.

Nem javallott ilyenkor a Szűz testrészein (általánosságban az emésztőrendszer, vékonybelek, lép, hasnyálmirigy, rekeszizom, kézfej) történő műtéti beavatkozást, de javasolt minden azok természetes úton történő regenerálása.
Sikeres lehet az allergiakezelése, vehetünk nyugtató hatású fürdőket, salaktalanító, méregtelenítő kúrákat, has masszázást is. Szépségünk érdekében most lehet szó hajfestésről, tartós frizura készítésről, és a dauer is szép hullámokat ad. Fogyó holdnál, /éppen most van/ alkalmas szőrtelenítésre is ez az időszak.