Gondolatnyi irodalom-

AQVINCUMI LÁTOGATÁS         

                                  ŐSZI SÉTA A ROMOK KÖZÖTT

A fákon már színesek a levelek, de a Nap melege még előcsalja az embert rejtekéből. Ősz van. Ilyenkor a természet pihenni készül. Még nem késő-csengett a fülembe ez a mondat. Indulj, és fedezd fel azt, amit már régóta szeretnél!

Mindig lenyűgözött az a titokzatos római kor! Milyenek voltak az emberek, hogyan gondolkodtak, milyen értékeket képviseltek. Hogyan tudták uralni a fél világot, mivel közlekedtek, hogy számukra nem létezett távolság. Hány császár és hadvezér pihent meg egykor itt, ahol ma én is járok. Mennyi csodát őrzött meg számunkra a föld, mintegy összekötő híd a folyó két oldalát, úgy köti össze a múlt, és jelen időt. Ezek, és más meg nem válaszolt kérdések voltak gondolataimban.

Útra keltem tehát, hogy egy kiadós sétát tegyek az Aquincumi Múzeumba.

Főként az egykori polgárváros vonzott. Lehet, hogy az erre utazók mai világunk zajos forgatagában csak egy halom követ látnak, aztán tovább suhannak céljaik felé. De aki megáll, bemegy, annak már mesélnek ezek a kőhalmazok. Egy rég letűnt világ elevenedik meg az ember lelki szemei előtt. Szabadok és rabszolgák, királyok és császárok, törvényhozók, iparosok, kereskedők, gladiátorok jelennek meg gondolatainkban. Emberek, akik ugyanolyan érzéseket hordoztak szívükben, mint mi ma. Elgondolkodtató és egyben csodálatos is.

Óbuda területén helyezkedik el az egykori római település és katonai tábor Aquincum. Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődött. Alapítása 89 körül volt. Domitianus római császár alapította. Aquincum feltárásánál, (1879-ben kezdődtek az ásatások, akkor torma Károly vezetésével), 2004-ig összesen 742 ásatást végeztek. Huszonhárom feltárásból a két legjelentősebb bemutató terület a Táborvárosi Múzeum és az Aquincumi Múzeum.

Az Aquincumi Múzeumot a polgárváros romjai veszik körül a Szentendrei út mindkét oldalán. A Szentendrei út és az Esztergomi vasút négyfelé osztja a területet.

Az 1. század végéről és a 2. század elejéről származnak az első településnyomok.  A rómaiak ez idő tájt települtek be. Az elterjedt híresztelések ellenére kelta településre nincs bizonyíték.

A kezdetben a falusias településen fából és agyagból készültek az építmények. A 2. században váltották fel a kőépületek. A település szerkezetét ekkor már a tudatos városrendezési elvek szerint alakították.  A légiótábor körül, katonai területen jött létre a polgárváros, ami iparosok, kereskedők által lakott városias település volt, de városi joggal nem rendelkezett. A polgárváros volt a legészakibb részen.

A polgárváros lakossága, ami nagyon sokrétű volt, (katonák, alkalmazottak, kereskedők alkották) 50- 60000 fő lehetett.

Társadalmuk nyitott volt, a helyiek és az idegenek együttélése miatt.

Virágkora a 2.-3. századra esett.

Az aquincumi polgárváros kb. egy harmadát mutatja be a Múzeum körül elterülő régészeti park. A jelenleg látható alaprajzok zömmel a 2-3. század fordulójának állapotát tükrözik.

A romkertben az egykori város különböző épületeinek maradványai láthatók, így a fórum, amelynek viszonylag kis mérete a helyi adottságokhoz és lehetőségekhez igazodott.

A város két fő utcájának a találkozásánál helyezkedik el. Most egy rész volt nyitva, de nem ennyiből áll. Itt állt a Kapitoliumi Triász temploma. Előtte oltárkő, a város tisztviselői a legfontosabb áldozatokat itt mutatták be, itt volt található a törvénykezési csarnok és kicsit távolabb a városi tanács ülésterme. Itt volt még a taberna sor, és a piac is.

Mithrász isten szentélyeiből legalább öt található az egykori polgárvárosban. Ezek az építmények földbe voltak süllyesztve, középen hosszú mélyedéssel, két oldalán a hívők számára padok voltak kialakítva. Itt láthatók még kis oltárkövek, amit a vegyes hívők állítattak.  Hátul a kultuszkép volt látható, ami egy bikát leszúró ifjút ábrázol.

A Múzeum területén kultuszképek töredékei kerültek elő, szobor formájában is.

A Mithrász-kultusz egy misztériumi vallásirányzat. A hívők beavatásokon keresztül jutottak el a teljes tudásig.

A főúttól távolabb, a város délkeleti és északi részében kézműves lakások, műhelyek (kelmefestő, bronzöntő) helyezkedtek el. A zajos főútvonalaktól távolabb jómódú polgárok, városi tisztségviselők díszes lakóházai épültek, házi szentéllyel, magánfürdővel. A városi villáknak voltak magánfürdői is. A fürdőknek a járólapjai mozaikdíszítésűek voltak. A mozaikot olyan rabszolgák készítették, akik ebben járatosak voltak, mert külön szakértelmet igényelt. Az egyik luxusépület fürdőhelyiségében bikát ábrázoló mozaikkép volt található. A római korban a mozaik szőnyegként is funkcionált.

A 3. századtól a dunai összeköttetést jelentő kelet-nyugati főút egyre forgalmasabbá vált, az egyre növekvő kereskedelem miatt. A főútvonalak és a Duna vízi útja mentén fazekas üzemek működtek.

A Dunakanyar alatt először Aquincumnál nyílt lehetőség az Alföldre való biztonságos átkelésre, ezért szinte minden irányból itt futottak össze az utak. Ezeknek, az utaknak a forgalma Aquincumot Pannonia legjelentősebb piachelyévé tette.

Ekkor épült a húspiac (macellum) is. Oldalt különböző bolthelységek, látszanak az ajtók nyomai. A terület közepén kör alakú épület volt, a központ. Itt őrizték a hiteles súlyokat. Itt állhatott valamelyik kereskedő isten szentélye is. Megtalálható volt minden fajta hús, a csirkétől a sertés és marhahúsig. Élő állatokat hoztak, itt vágták le őket.  Hűtés nem nagyon volt, néhány helyen jégverem volt ugyan, de főként sózással tartósítottak. Ma is rengeteg állatcsont kerül elő, ami táplálkozásukat és az állattartási kultúrájukat mutatja be.

A bevásárló utca egy kövezett utca, alatta csatorna volt, bal felől bolthelységek, vagy műhelyek, elhúzható ajtókkal, benn a boltokban pultok voltak találhatók. A házak földszintjén boltok vagy műhelyek, fenn lakott a tulajdonos, a hátsó részen pedig raktárak voltak kialakítva. Ilyen boltok sora volt található a bevásárló utcában. A helyi kereskedők, és iparosok sokszor más tartományokból költözte Aquincumba, egyesületekbe tömörültek. Egy ilyen egyesület volt a Collegium Agrippinensium Transalpini is.

Fizetési eszközként pénzérmék voltak, ami egyik oldalon a császárt, vagy családját, másik oldalon valamilyen istent ábrázolt. Aranyat nagyon ritkán használtak, a bronz és az ezüst volt a meghatározó. (2007-ben talált pénzérmék alapján).

Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az un. polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el. A 2. század közepén már működött, különféle sportversenyeket és állathajszákkal vegyes gladiátorküzdelmeket rendeztek. Mivel ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, komolyabb jelentőségű közügyekhez is használták. Itt tartották a politikai gyűléseket, a városi ünnepségeket, a császár látogatása alkalmával sorra kerülő beszédeket.
Temetkezési szokásaiknál különböző rítusok voltak. Hamvasztottak is, de volt csontvázas temetés is. A Múzeum külső részében különböző sírkövek találhatók. Jellegzetes és közismert temetkezési forma a különböző díszes kőszarkofágok, amelynek a divatja a 2. szd-ban terjedt el Pannóniában. A díszes kőszarkofág teteje háztetőt formázott, oldalán az illető neve, rangja, hőstettei és családja volt található. A római korban a 12 táblás törvény elfogadása után tilos volt a város területén temetkezni, ezért a városfalakon kívül terjedt el a temetkezés.

A 4. században a városok elhagyott részeire már temetkeztek, egyre közelebb húzódtak a temetők a városhoz, így a városok egyre jobban zsugorodtak.

Az aquincumi lakosság gyorsabban vette át az új dolgokat, mint a provincia vagy a birodalom belsejében lévő városok.  A város növekedését elősegítette, hogy magas jövedelemmel rendelkezett a katonaság, a helytartó és kísérete nem csak a helyi árukat, de a távolabbról érkező drágább itáliai, galliai, és Rajna-vidéki árukat is meg tudta vásárolni.

 A város Hadrianus uralkodása idején (124 körül) municipium rangot kapott, s ettől kezdve önálló közigazgatási egységként működött. Septimius Severus uralkodása idején (194-ben) colonia rangot kapott.

Kr.u. a 3. században számos barbártámadás volt, de egészen a 4. századig tudták tartani a területet. Ezért a 4. század második felétől fokozatosan csökkent a polgárváros lakóinak száma.

A polgári városrész településszerkezete, kiterjedése folyamatosan változott, a négy évszázad alatt. Jellegzetes építészeti elemei - a vízvezeték pillérek, az amfiteátrum és a városfal négyszöge – mind végig nyomon követhetők voltak, s a mai városképnek is meghatározó elemei maradtak.

Befejezésként említeném meg-tekintettel a terjedelem végességére-, a múzeum fedett részén falfestmények, sírkövek, szobrok láthatók. Az állandó kiállítás lenyűgöző darabja a 228-ból származó víziorgona rekonstruált, ma is megszólaltatható példánya.

Aquincumi sétám során nagyon sok ismeretre tettem szert, amiért hálás vagyok azoknak az embereknek, akik ezen az ásatáson dolgoztak. A múlt felszínre hozásával hozzásegítették az embereket ahhoz az élményhez, hogy megismerkedjenek egy rég letűnt világ életével, mindennapjaival, kultúrájával.

A Római Strandfürdő területére is érdemes látogatást tenni (egy más időpontban), a vízvezetékrendszer maradványait megnézni. Alig hihető, hogy a római korban már kiépített vízvezetékrendszer működött. Számomra ez is az akkor élt emberek intelligenciájáról, és magas szintű tudásáról mesél.

Utazásaim során, ha most a Szentendrei útról betekintek a Múzeum kertjébe, már nem csak romokat látok, tudom, hogy ezek körött a romok között egykor élet volt. Egy tevékeny, gazdag élet.
Szerző: Miby
Bp. 2014-09-07